Young beautiful sensual couple dreamily hugging each other on romantic date outdoor

Mit várunk ma egy házasságtól?

Napjainkra megváltoztak a házasság funkciói és a házasságtól elvárt szerepek. Ma már sokkal több funkciót kell betöltenie a házasságnak, mint régen. A múltban a házasság alapvetően a fizikai túlélést biztosította, azáltal, hogy egyfajta gazdasági szövetségként biztonságot adott a megszületett gyermekek felneveléséhez. A múlt század közepe óta azonban egyre több funkciót kell betöltenie a házasságnak, melyek újfajta terheket, elvárásokat pakoltak a házasság intézményére. Gazdasági szövetségből érzelmi szövetség lett, megjelent az érzelmi, szexuális, spirituális együtt fejlődés igénye a házasság intézményével szemben. A házasságtól ma már azt is elvárjuk, hogy a párom segítsen megtalálni a legjobb énrészemet, legyen partner az önmegvalósításban.

Eli J. Finkel és kutatótársai 2014-ben publikált tanulmányukban a házasság funkcióinak történeti változását vizsgálták. A szerzők szerint a házasság ma sokkal többet jelent puszta együttélésnél: a párok a Maslow-féle szükséglethierarchia legfelső szintjeinek – önkifejezés, személyes fejlődés, önmegvalósítás – kielégítését várják el tőle. A probléma viszont az, hogy a rendelkezésre álló erőforrások (idő, figyelem, energia) gyakran nem elégségesek ehhez. Ezt a jelenséget nevezi Finkel „suffocation” (megfulladás) modellnek.

Finkelék a szükségletpiramist egy hegyként képzelik el („Mount Maslow”). A hegy alján könnyű lélegezni (az alsóbb szintek kielégítése egyszerűbb), de ahogy feljebb jutunk, egyre ritkább a levegő. A metafora lényege: oxigén = erőforrások (idő, pszichés energia, kommunikáció, érzelmi támogatás), a csúcs = önmegvalósítás a házasságban. Ha a párok nem rendelkeznek elegendő „oxigénnel”, akkor nem képesek elérni vagy fenntartani a házasság magasabb szintű céljait.

Finkelék szerint a házasság válsága nem önmagában az intézmény gyengüléséből fakad, hanem abból, hogy a társadalmi változások következtében az emberek a legfelsőbb szintű szükségleteik beteljesítését is a házasságtól várják. Ha azonban a párok nem képesek elegendő „oxigént” biztosítani kapcsolatuknak, akkor a házasság nem erősíti, hanem gyengíti mindkét fél jóllétét.

A kapcsolatba fektetett energia – az „oxigén” – hiánya mellett még más tényezők is hozzájárultak a házasság – mint intézmény – válságához. Az évtizedek múlásával a házasság intézménye szépen lépkedett felfelé a Maslow-piramison – a biztonság és a fizikai túlélés lépcsőfokától az önmegvalósítás felé – közben pedig világunk értékrendjében az individualizmusra, az egyéni célok megvalósítására soha nem látott hangsúlyok kerültek. Ahhoz, hogy a piramis felsőbb fokaira fel tudjunk lépni – azaz a házasság sikeresen be tudja tölteni a magasabb szintű funkcióit is – megfelelő szintű ön-és partnerismeretre lenne szükség. Ezek viszont nem jönnek maguktól, és mivel sajnos nem tanítják őket az iskolában, ezek a felsőbb funkciók csak a házassággal szembeni elvárások maradtak, és a házasság intézménye nem tudott sikeresen működni a magasabb szinteken. Mindemellett az információs technológia forradalma eltörölte a határokat, lerövidítette a távolságokat, sokkal több partner került potenciális elérhetőségbe, és a hatalmas választék illúziója azt a félelmet alakította ki bennünk, hogy mi van, ha nem jól választunk. Azt érezzük, hogy ha elköteleződünk, csak veszthetünk, mert mindig lehet jobb, szebb, fiatalabb, gazdagabb.

Akik ma össze akarnak házasodni, azok számára nem túl rózsások a kilátások. A párok nagyrésze „vakon repül”, mindenféle ön-és partnerismeret nélkül költöznek össze és kötnek házasságot. Csupán érzelmekre alapozva hoznak meg egy életre szóló döntést, gyakran rossz, generációkon átívelő családi mintázatokkal a hátuk mögött. Pedig a házasság az élet egyik legnagyobb döntése, a legnagyobb beruházás, érzelmileg és anyagilag egyaránt. Alapvetően erre épül minden a jövőben.  A felnőttkori személyiség, a szakmai karrier sikere, a születendő gyermekek boldogsága. A partnerkapcsolat lesz az a biztos hátország, ahonnan biztonságosan el lehet rugaszkodni, és ahová mindig vissza lehet térni. Ezért fontos a házasságra való felkészítés, hogy tudja a pár, mit kell beletenni egy kapcsolatba, hogy a házasság jól működjön.

 

Tags: No tags

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *